A gleichenbergi boszorkány (stájer monda)

Coverabbildung – A kötet megjelenése

Hier folgt eine alte steierische Sage, die ich im hübschen Band von OBELISK VERLAG, Innsbruck-Wien gefunden habe. Sie ist „nach alten Quellen von Monika Auböck neu erzählt“ und von mir auf Ungarisch übergesetzt. Das Werk wurde mit Farbbildern von Franz Hoffmann als Teil der Taschenbuchreihe erstmal im Jahr 2005, neu gestaltet im Jahr 2013 ausgegeben. Den Umschlag hat Carola Holland gestaltet. Das Werk wird in den österreichischen Volksschulen als Leseförderung benutzt.

A következőkben egy régi stájer mondát adok közre, amelynek Monika Auböck által feldolgozott változatát az OBELISK Kiadó, Innsbruck-Wien egyik kedves kötetében találtam, és lefordítottam magyarra. A kötet a Taschenbuchreihe (Zsebköny sorozat) részeként először 2005-ben, majd átdolgozott formában 2013-ban jelent meg Franz Hoffmann színes képeivel illusztrálva. A könyv külalakját Carola Holland tervezte. A művet az osztrák általános iskolák alsó tagozatában ajánlott olvasmányként használják.

Kurze Autorenbio – rövid szerzői életrajz

Monika Auböck, geboren 1966 in Wien, studierte Germanistik und Geschichte, unterrichtet an der Schwerhörigenschule in Wien. Seit 1990 Autorin der Schülerzeitschrift „Kleines Volk“. Bei Obelisk erschienen sind die CLUB-Taschenbücher „Teufel, Drachen, Geisterspuk“ und „Hexen, Nixen, Zauberspuk“

Monika Auböck 1966-ban, Bécsben született. Az egyetemen germanisztikát és történelmet tanult. Jelenleg a bécsi Nagyothallók Iskolájában tanít. A „Kleines Volk” című, általános iskolai tanulók részére havonta megjelenő folyóirat egyik szerzője 1990 óta. Az OBELISK Kiadónál két könyve jelent meg „Ördög, sárkány, kísértetjárás” és „Boszorkányok, sellők, bűbájok” címmel.

Inhaltbeschreibung – tartalom

Im Zillertal erzählen sich die Leute heute noch allerlei Geschichten von einer Hexe, die einmal auf dem Hartberg gehaust haben soll. Es war eine übermütige Hexe. Immer wieder einmal kam sie auf ihrem Besen dahergebraust und spielte den Bauern einen üblen Streich … Vom Neusiedlersee bis zum Bodensee und nach Südtirol führen die Sagen, die in dieser schlichten Neubearbeitung überlieferter Sagenstoffe versammelt sind. Die ausgewählten Geschichten von Hexen, Wassergeistern und allerlei Zauberspuk sind spannend und leicht zu lesen – auch für Kinder, die sonst keine Leseratten sind.

Zillertalban ma is mindenféle történet járja egy boszorkányról, aki állítólag a Hartberg hegyen lakott. Elbizakodott boszorkány volt, állandóan a seprűjén száguldozott és rossz tréfákat űzött a parasztokkal. A mondák a Fertő-tótól a Bodeni-tóig, sőt egészen Dél-Tirolig vezetnek. Ezek a hagyományos történetek kerültek ebben az egyszerű feldolgozásban egy gyűjteménybe. A boszorkányokról, vízi szellemekről és mindenféle bűbájosokról szóló izgalmas történetek könnyű és szórakoztató olvasmányt ígérnek gyermekek számára is, még akkor is, ha valaki nem igazi könyvmoly.

Taschenbuchreihe – Zsebkönyv sorozat

Die Werke, die in der Taschenbuchreihe herausgegeben sind, erscheinen schon mehr als 20 Jahren in der Fürsorge von Buchklub und OBELISK VERLAG, Innsbruck-Wien. Diese Bücher richten sich nach den speziellen Interessen von 6 bis 12-Jährigen Kinder, um ihnen spannende und inspirierende Lektüren zu geben. Die amüsante Geschichten beinhalten viel Wissenswertes und sind in den österreichischen Volksschulen als Leseförderung in Anspruch genommen.

A Zsebkönyv sorozat egyes darabjai már több, mint 20 éve jelennek meg az osztrák Könyvklub és az OBELISK Kiadó, Innsbruck-Wien gondozásában. Ezek a könyvek a 6-12 éves gyerekek speciális érdeklődéséhez igazodva izgalmas és inspiráló olvasmányokat kínálnak. A szórakoztató történetek sok értékes tudnivalót is tartalmaznak, és az osztrák általános iskolák alsó tagozatában ajánlott olvasmányként kerülhetnek a gyerekekhez.

Autorenrechte – szerzői jogok

Dank für Autorin und für OBELISK VERLAG kann ich die folgende Übersetzung der Geschichte über die Hexe von Gleichenberg gratis offen zu geben. Die Autorin und der Verlag hat aber alle, damit verbundene Rechte vorbehalten. Man darf die Geschichte nur lesen, alle andere Benutzung ist verboten.

A szerzőnek és a kiadónak hála, a továbbiakban a gleichenbergi boszorkányról szóló történet fordítását jogdíjmentesen adhatom közre. A szerző és a kiadó azonban az eredeti művel kapcsolatban minden jogot fenntart, ezért az általam közölt fordítás esetében is csupán annak otthoni olvasása engedélyezett ingyenesen. Mind az eredeti mű, mind a fordítás egyéb célú felhasználása tilos.

A gleichenbergi boszorkány

                        /Stájer monda Monika Auböck gyűjteményes kötetéből/

Kelet-Stájerországban, egy meredek sziklán áll egy hatalmas vár: a Gleichenbergi Kastély.

Sok száz évvel ezelőtt egy napon a vár úrnője az udvaron üldögélt egy kövön, és sápadt kisfiát ringatta a karjaiban. A kisfiú már hetek óta beteg volt, egyetlen orvos sem tudott rajta segíteni.

Váratlanul lármát hallott. A várparancsnok és a várőrség katonái egy fiatal leányt ráncigáltak az udvarra, azután sűrű ütlegekkel nógatták maguk előtt.

-         Csak egy koldus, nemes hölgy! – kiáltotta a parancsnok. – Az ilyen csőcseléket nem kell sajnálni.

A leány azonban egy óvatlan pillanatban elszökött a katonáktól, és az úrnő lábai elé vetette magát. Sírva kiáltotta, hogy semmi rosszat nem tett. Az úrnő együttérzőn tekintett rá, és így szólt:

-         Ne félj, semmi bántódásod nem esik. Menj békével.

A leány hálásan megcsókolta a nemes hölgy kezét, közben pillantása a beteg gyermekre esett.

-         Úrnőm! – szólt a leány. – Ön jó volt hozzám, s ezt szeretném meghálálni. Tudok valamit, ami meggyógyítja a kisfiát. Egy gyógyvíz, ami már sok beteget meggyógyított. Ezután minden este teszek egy korsó vizet erre a kőre itt.

E szavakat követően a leány mélyen meghajolt, és eltűnt a várat övező bokrok között. A következő este a vár úrnője csakugyan egy korsó vizet talált a kövön, éppen úgy, ahogyan a leány ígérte.

„A víz bizonyára nem fog ártani a kisfiamnak.” – gondolta, és adott belőle a gyermeknek.

Teltek a napok és a hetek. Minden este ott állt egy korsó víz a kövön. A kislegény ivott belőle, és napról napra erősebb lett.

Egy szép napon, amikor már három hónap is eltelt, az úrnő ismét az udvaron, a kövön üldögélt, és figyelte, ahogyan gyermeke – aki közben teljesen egészséges lett  - játszik. Egyszer csak észrevett az út szélén egy koldust. Hatalmas örömmel futott oda, és gazdagon meg akarta jutalmazni, de a leány elhárította a jutalmat.

-         Köszönöm úrnőm, de megkaptam én már a jutalmamat. – mondta.

Az úrnő erre leoldotta a nyakából a kisfia képével díszített, aranyláncon függő medált, és így szólt:

-         Akkor legalább ezt a láncot fogadd el emlékül.

A leány elmosolyodott, átvette az ajándékot, és eltűnt.

Szálltak az évek. A kis legénykéből ifjú lovag lett. Egy napon a vár udvarán egy csomó paraszt tolongott. Béklyóba vert koldusasszonyt ráncigáltak elő, és azt kiabálták:

-         Boszorkányt hozunk, nagyúr! Elvarázsolta a jószágainkat.

Az úrfi magához hívatta a koldusasszonyt, de alaposan meg is lepődött, amikor az egy aranyláncot nyújtott feléje ezekkel a szavakkal:

-         Szánj meg, Uram! Ezt a láncot sok évvel ezelőtt az édesanyádtól kaptam emlékbe.

A lovag kinyitotta a láncon függő medált, és elképedve látta meg benne a saját arcképét. Tudta már, ki fekszik a lábai előtt.

-         Ez a nő nem boszorkány! – kiáltotta azonnal a parasztok felé. – Megmentette az életemet. Vegyétek le a béklyót és segítsetek neki!

De az idős asszony így suttogott elhaló hangon:

-         Késő már, nemes Uram. Csak hagyjatok békésen meghalni. De azt a forrást, amelyik meggyógyított, még szeretném megmutatni neked.

A lovag egész várnépével követte az asszonyt a völgybe, aki ott megmutatta nekik a gyógyító forráshoz vezető utat.

-         Legyen áldás ez a víz az emberek számára. – mondta még utoljára, és csendesen meghalt.

A Gleichenberg vize pedig valóban a gyógyulás forrása lett, mind a mai napig, nagyon sok ember számára.